A taxis vállalkozói vizsga immár nem csak a taxaméterrel felszerelt személygépkocsis személyszállításra, hanem a taxaméter nélkül történő személyszállításra is vonatkozik, mivel a két képzés nemrég összevonásra került. A döntés érthető, hiszen a két tevékenység nagyban hasonlít egymásra, ráadásul üdvözülendő is, hiszen így nő a végezhető tevékenységek köre is.

Taxis vállalkozói vizsga a sikerért

Taxis vállalkozói vizsga a sikerért

Azoknak fontos a taxis vállalkozói vizsga, akik a későbbiekben olyan társas vagy egyéni vállalkozást kívánnak alapítani, esetleg valamely cégnél vezetőként elhelyezkedni, ahol személyszállítással kapcsolatos tevékenység zajlik. Köszönhetően a turisztikának és a gazdasági fejlődésnek az ágazat ugyancsak lendületben van, így aki vállalkozó szellemű és esetleg van korábbi taxis vagy személyszállítós tapasztalata, annak érdemes most kipróbálnia magát a szegmensben. A taxis vállalkozói vizsga természetesen már nem arra lesz tanúsítvány, hogy valaki ügyesen bánik a kormánnyal, és az utasokat is megfelelően kezeli, hanem arra bizonyíték, hogy az illető nem veszik el az adott vállalkozás irányításában.  Egy vállalkozás sikere sok mindenen múlik, a vállalkozói képzés pedig a gyakorlati kihívások kezelésére és a problémák megoldására készít fel. Mivel a tanfolyam ideje mindössze három nap és még a taxis vállalkozói vizsga is a képzés hetében történik, így az idő nem lehet akadálya a beiratkozásnak.

Összpontosítás a lényegre

Az általános vállalkozói, valamint munkaügyi ismeretek mellett, a képzésen mindenki megtanulhatja a vállalkozásával kapcsolatos gazdasági, pénzügyi, adózási ismereteket valamint a személyszállítást érintő jogszabályokat is megismerheti a hallgató. A sikeres taxis vállalkozói vizsga után hatósági igazolványt kap a vizsgázó, ami öt évig érvényes. Az első vállalkozásba hajlamos fejest ugrani az ember, főleg ha kellőképpen lelkes és fiatal, a hullámok azonban gyakorta összecsapnak felettünk legyen bármily nagy a lelkesedés. A taxis vállalkozói vizsga pontosan ezeket a hullámokat tartja féken, mert segít eligazodni a mindennapokban, a fent említett jogi, munkaügyi stb. kérdésekben. Minden kezdő vállalkozás számára komoly terhet jelent az adminisztráció, ami a tényleges munkától vonja el a figyelmet, azonban, ha ezek intézése nem okoz problémát, az egyúttal versenyelőny is a konkurenciával szemben.

Referenciának is jó

A taxis vállalkozói vizsgára, illetőleg az azt megelőző tanfolyamra érdemes úgy tekinteni, mint egy gyorstalpaló érettségi felkészítőre, hogy aztán a valódi megmérettetés során se bukjunk el. Amennyiben pedig nem saját vállalkozásban, azaz cégalapításban gondolkodik valaki, hanem vezető beosztást szeretne betölteni egy, a területen tevékenykedő cégnél, akkor még referenciaként is jól fog mutatni a taxis vállalkozói vizsga. Legyen akármelyik variáció is, mindenképpen remek mankó lesz mindenki számára taxis vállalkozói vizsga, főleg, ami a kezdeti időszakot illeti, hiszen ilyenkor szembesülünk általában a legtöbb váratlan feladattal, amelyre korábban talán nem is gondoltunk volna.

Hasonló cikkek

Idéntől változik a vizsgarendszer Miután a korábbi NKH helyett a KAV Kft. (Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont) kezébe került a hatósági vizsgáztatás joga, így idéntől megváltozi...
Vállalkozói képzés Igazán sikeresek csak biztos tudás birtokában lehetünk, nincs ez másképpen akkor sem, ha saját, árufuvarozással foglalkozó vállalkozást szeretnénk ind...
Mi a különbség a taxis vállalkozó és a személygépk... A két megjelölt szakma alapvető különbsége A Transzport Studiumnál a vállalkozói szaktanfolyamok között mindkét, a címben megnevezett tanfolyam megta...
Vállalkozói képzés A közúti közlekedés több területén is lehet valaki vállalkozó, a két legfontosabb alternatíva a személyszállítás és az áruszállítás, melyek aztán tová...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!