Ha valaki megnézi, hogy mégis mennyibe kerül egy taxis alapképzés, jó eséllyel meglepődik, hogy ennyi pénzért, ma Magyarországon, új szakmához lehet jutni. Persze a taxis vizsgát is sikeresen abszolválni kell, de azért az sem egy nagy ördöngösség.

Taxis vizsga

Taxis vizsga

A taxis vizsga egyébiránt szóbeli, írásbeli és persze gyakorlati megmérettetésből is áll. Ahol a taxis vizsga gyakorlati részét leteszi valaki, a későbbiekben ott van jogosultsága a munkáját végezni, jó hír azonban, hogy a tevékenységi terület bővíthető. Azt is érdemes tudni, hogy ha vidéki valaki, attól még simán leteheti Budapesten a gyakorlati taxis vizsgáját, ahol értelem szerűen a legnagyobb igény van a szolgáltatásra. A taxis vizsga része a helyismereti jártasság, sőt a helyi idegenforgalmi ismeretek is, de ma már nem kell kétségbe esnie annak, aki nem ismeri A-tól Z-ig a várost, hiszen a modern navigációs készülékek segítenek a tájékozódásban, ez utóbbi egyébként szintén a taxis vizsga részét képezi. Érdekes trend, hogy ma már az is használ GPS készülékeket, aki egyébként pontosan tudja, hogy mi, hol van a városban. Ennek azaz oka, hogy az eszközök nagyban meg tudják könnyíteni az utazást, azzal, hogy azt is meg tudják mondani, hol van dugó a városban, vagy, hogy melyik a legrövidebb vagy a leggyorsabb útvonal, amin el lehet jutni a megadott címre. A megnövekedett forgalomból adódóan ugyanis a kettő, nem feltétlenül ugyanaz.
Több nagy taxis társaság ugyanolyan app-ot használ, mint annak idején az Uber, amely a fuvar megrendelésekor felkínálja az optimális útvonalat és tarifát a megrendelőnek. Ezzel a nagyban hozzájárul a megtépázott taxis tekintély helyreállításához.

Előírások és kommunikáció

Sokan úgy gondolják, hogy az a jó taxis, aki jól vezet. Persze ez a legfontosabb kritérium, de egyéb tudás birtokában is kell lennie annak, aki valóban jó akar lenni a szakmában. Nem véletlen, hogy a taxis vizsgán olyan tantárgyak is felbukkannak, mint az utas-kommunikáció, a személyszállítói szolgáltató tevékenységre vonatkozó hatósági előírások ismerete vagy a személyszállító szerződési feltételek ismerete. Aki sok éve vezet, rutinos és jó sofőr azt is érheti meglepetés a képzésen, mivel a taxis vizsgán speciális vezetéstechnikai ismeretekről, veszélyelhárításról, különböző problémák megoldásáról is számot kell adni, amit nem feltétlenül ismer, még a gyakorlott vezető sem. Aki belevág a taxizásba az úgy is látni fogja, hogy más rendszeresen, akár naponta vezetni és más minden nap 8-10 órát ülni a volán mögött. Ez utóbbi persze nem kötelező, főleg az idősebb generációra jellemző, hogy csak napi 2-3 órát vannak műszakban. Ennek oka nem a lustaság, hanem az, hogy még a fiatalokat is megterheli az egész napos vezetés. Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb kihívás egy taxis számára a monotonitás tűrése és a fáradság legyőzése. Nagyon fontos, hogy ne vezessünk akkor, ha már gyengül a koncentrációnk, hiszen ezzel nem csak önmagunk, de az utasunk és a forgalomban résztvevők testi épségét is veszélyeztetjük. A taxis vizsga a biztonságos közlekedést is érinti, de mindenki tudja, más megtanulni valamit és más a későbbiekben be is tartani az ismereteket.

Hasonló cikkek

A taxizás feltételei Már sokszor írtunk róla, de most is a legfontosabbal kezdjük: személytaxis személyszállító gépkocsivezetői képesítést annak kell megszereznie, aki „B”...
Hölgyeknek is nyitott a pálya! 2. rész A cikksorozat első részében azt kezdtük el fejtegetni, hogy a hölgyek hogy érezhetik magukat és mennyire lehetnek sikeresek az alapvetően férfias szak...
Taxisok és személygépkocsis személyszállítók figye... A személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 2018. január 1-jével meghosszabbította ...
Egyre nagyobb az igény a taxisokra A taxizás feltételei 2018. január elsejétől megváltoztak, akkori adatok szerint ebben több, mint 7000 ember volt érintett. A módosítások több dologra ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!