Miből is áll egy taxis vizsga? Nos, a három napos alaptanfolyam után szóbeli, gyakorlati vizsgát kell tennie, valamint tesztet kell kitölteni a tanulóknak. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ilyen egyszerű volna az egész? Igen, ennyi kell hozzá, hogy valaki hivatalosan taxizhasson.

Micsoda igények! A taxis vizsgáról tömören

Micsoda igények! A taxis vizsgáról tömören

Egy dolgot azért mindenképpen meg kell jegyezni elöljáróban: taxis vizsga után, a tevékenységi engedélyt csak arra a területre kaphatja meg a hallgató, ahol a gyakorlati taxis vizsgát megszerezte. Vagyis, ha én Győrben vizsgáztam, akkor nem taxizhatok példának okáért Budapesten vagy éppen Kecskeméten. A taxis vizsga azonban nem lakcímhez kötött, aki vidéki városban él, ugyanúgy tehet taxis vizsgát Budapesten, mint aki fővárosi lakos. Egyre többen élnek is ezzel a lehetőséggel és járnak fel vidékről Budapestre taxizni, mivel érthető módon itt van a legnagyobb igény a szolgáltatásra. Ez olyannyira így van, hogy folyamatosan taxis hiány van, főleg a nyári időszakban, amikor a turizmus igazán dübörög. Egy biztos, annak, aki taxis vizsgát tesz, nem kell tartania tőle, hogy munka nélkül marad.

Számok tükrében

Tavaly decemberi adatok szerint 9500 taxisnak volt engedélye országosan, ebből azonban 5600-an a fővárosban folytatták a tevékenységet, vagyis a teljes taxis állománynak a fele ide koncentrálódik. Ez annál is érdekesebb, hogy folyamatosan lehet olvasni, hogy még így is kevés a taxis. Igaz ez nem csak a nyári időszakra, de az ünnepekre is, sőt, érdekesség, hogy rossz idő esetén is megugrik a szolgáltatásra az igény. Mindenkinek ajánlható a taxis vizsga tehát, aki szeret vezetni, szeret beszélgetni az emberek és még a monotonitást is tűri, hiszen a fentiek azért nem azt jelentik, hogy 0-24 óra között folyamatosan van utas az autóban. Ha Ön is szeretne ilyen képesítést szerezni, jelentkezzen még ma tanfolyamunkra!

Hasonló cikkek

Hagyj fel az anyósüléssel! Hová parancsolja? Valószínűleg sokan hallották már ezt a mondat olvasóink közül, amikor siettükben bepattantak egy taxi anyósülésére és az is biztos, ...
Hölgyeknek is nyitott a pálya! Évtizedek óta erősödő tendencia, hogy a korábban kifejezetten férfiasnak gondolt szakmákban – pl. különféle járművek vezetői: vonat, repülő, kamion, t...
Mikor büntethetik az Uber-sofőrt? A közösségi alapon szerveződő, személyszállítási tevékenységet végző Uber 2014 óta már Magyarországon is elérhető. Mivel sem saját járműflottája, sem ...
Taxizzon most Mindössze egy három napos képzésen kell részt vennie annak aki taxis vizsgát szeretne tenni és a továbbiakban személyszállítás ezen formájával szeretn...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!