A veszélyes árunak – melynek szállítására az ADR (a Veszélyes Áruk Szállításáról szóló Európai Megállapodás) Magyarországon 1979. óta vonatkozik – azokat a tárgyakat és anyagokat nevezzük, melyek szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt jelenthetnek, illetve egészség- vagy környezetkárosító hatást hordozhatnak. Ezek szállítására az ADR keretein belül szigorú szabályok vonatkoznak.

Kilenc ADR-osztály létezik

A veszélyes árukat főveszélyük alapján úgynevezett áruosztályokba sorolja az ADR. Az áruosztályba való besorolás szerint 9 áruosztály létezik, az alosztályokkal együtt pedig 13 kategóriát különböztetünk meg. Az 1 osztályba tartoznak a robbanóanyagok és robbanóanyagot tartalmazó tárgyak; a 2 osztályba a gázok; a 3 osztályba a gyúlékony folyékony anyagok; a 4.1, a 4.2, illetve a 4.3 osztályba a gyúlékony szilárd anyagok, önreaktív anyagok, szilárd érzéketlenített robbanóanyagok, valamint az öngyulladó anyagok, illetve a vízzel gyúlékony gázokat képző anyagok. Az 5.1 és az 5.2 osztályban találjuk a gyújtó hatású (oxidáló) anyagokat és a szerves peroxidokat. A 6.1 osztályba a mérgező anyagok, a 6.2 osztályba pedig a fertőzőveszélyes anyagok tartoznak. A 7 osztály a radioaktív anyagoké, a 8 a maró anyagoké, a 9 pedig a különböző (az előzőekbe nem sorolt) veszélyes anyagoké és tárgyaké.

ADR osztályok - Veszélyes áru szállítása

ADR osztályok – Veszélyes áru szállítása

Csak ADR-vizsgával szállíthat veszélyes anyagokat

Ahhoz, hogy egy gépkocsivezető hasonló anyagokat szállíthasson, el kell végeznie egy ADR-tanfolyamot, és letennie a szükséges ADR-vizsgát. ADR-tanfolyamaink azon tehergépjármű-vezetők számára bizonyulnak jó választásnak, akik veszélyes áruk tartányos-, küldeménydarabos- vagy ömlesztett szállítási módú fuvarozásával foglalkoznak, vagy szeretnének foglalkozni. A kurzusokon a jelentkezők elsajátíthatják a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos jogszabályokat és feladatokat, a tartányos járművek kezelését, illetve felfrissíthetik meglévő tudásukat. Ha nem szeretne összetűzésbe kerülni a hatóságokkal munkavégzés során, jelentkezzen most ADR-tanfolyamunkra!

 

Hasonló cikkek

Az ADR vizsga áráról A kiskereskedelemben folyamatos problémaként vagy inkább kihívásként jelentkezik, hogy mennyire ár-érzékeny a magyar fogyasztó. Ez azonban nem csak az...
A biztonság nem játék A biztonság a veszélyes áruk szállítása során rendkívül fontos, éppen ezért mind az ADR tanfolyam, mind az azt követő ADR vizsga számos kihívást rejt ...
ADR jogszabályok Az Európai Unió egész területén, illetőleg a tagországok közötti veszélyes áruszállítás esetére, egyaránt egységesek az ADR jogszabályok. Szárazföldön...
Profi ADR oktatás Mindig is köztudott volt, hogy a magyarok kivételes szellemi tőkét mondhatnak magukénak, és igaz ez az ADR oktatásra is. Aki nálunk tanul, felsőfokon ...

Minden vélemény számít!

Ossza meg velünk a gondolatait, véleményét a cikkel kapcsolatban vagy ha kérdése van, tegye fel őket a hozzászólásokban itt vagy a közösségi médiákon! Ha tetszett a cikkünk, like-oljon minket Facebook-on, kövessen Instagram-on vagy Twitter-en, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről, akciókról és cikkekről a jövőben sem!